top of page

Ötven az új harminc, a negyven pedig a húsz?

Frissítve: 2023. okt. 10.


Neki lehet?


"Ámítsd magad "papa", de az idő vas foga beléd vájt, helló boomer!" ( ismeretlen kommentelő)

A végletek országa vagyunk, pedig ezt inkább a nagyobb területű, és népesebb országokra szokták mondani. Én most ezt a „véglet” kérdését, a stílus és divat viszonylatára fordítanám le, vagyis a címben szereplő kérdéssel foglalkoznék.

Mi történik a férfiakkal, ha elérik a bűvös ötvenes sebesség korlátozó táblát, ne adj isten (vagyis adja csak, mert jó az így!).

A virtuális útelágazás, - mely szó, egykori miniszterelnökünk esetében is nehezen kimondhatónak bizonyult -, két ösvényt mutat.

Az egyik a nagypapás, és egyre jobban elhanyagolt megjelenés vezető lejtős és tövisekkel körbevett "susnyást".

A másik a ragyogó, és mindent túlzásba vivő, széles sztráda, amin csak úgy suhannak tova a luxusautók. A totális leépülés, kontra a korát meghazudtolni vágyó örök tinédzser apukát. Egyik sem jó, de a középút valahogy csak nem talál magára, vagy ha igen nagyon kevés látszik belőle. Úgy gondlom, nem árthat néhány tanács a kilengések elkerülése érdekében.


Kis pocak, csúnya pulcsik, és szőrzet burjánzás; télapuk sorakozó


Az öt X azért is jó, mert már van annyi tapasztalat a hátunk mögött, hogy azokból építkezve felépíthetjük azt a stílust, ami valóban a mienk lehet. A divat és stílus között peresze van átjárás, de amint azt már többször emlegettük, a stílus nem kikerülhető.

A korral előre haladva, inkább a stílus kerül előtérbe a divathóbotokkal szemben. Erre ügyeljünk első lépésként. Talán véssük is fel magunknak, hogy ott legyen mellettük, a hülye döntéseink elkerülése végett.


Tea vagy talán erősebb ital? Nem mindegy.


A nadrágoknál egyre jobban kerülni lenne illendő, a skinny fit, extra slim fazonokat, ha csak nem rendelkezünk olyan alkattal, ami ezt még ebben a korban is megengedi. Helyette, maradhat a csőszár, de nem a szorosan a lábra, combokra tapadó, ami a pálcika lábakon járó hordótestet eredményezhet vicces látványként. Az anyagok esetében, tudom nagy szerelem a farmer, de lehetőség szerint távolodjunk el napi szinten tőle, és inkább a szövet, és kord anyagok jelenjenek meg.

A nadrág színeit tekintve, egyre jobban kellene kerülni a harsány színeket, nem azért, mert nem lenne meglepő egy kanárisárga naciban villantó ötvenes, de inkább lesz vicces, mint "jófejség". Jöhetnek a sötétebb tónusok, de ezzel nem zártuk ki például a fehér és világosabb pasztellszíneket. A chino nadrágoknál lehetünk merészebbek is.


Ezt is csak izomlazító tapasszal.


A felső ruházatban nem baj, ha már kicsit bővebb méreteket választunk, persze ha azt sem visszük túlzásba, mert nem az xxxl lesza barátunk.

A slim fazonok kerülésének fontossága, mint a nadrágok esetében azért lesz kérdéses, mert már nem olyan az izomzat, ha volt egyáltalán, mint húsz évesen volt, és így ezt vizuálisan elviselhetővé teszi a lezserebb méret.

Lehet bővebb, és kicsit lazább, de szem előtt tartva azt, hogy mégsem a nagyfaterünk négy számmal nagyobb zakóit akarjuk magunkon tudni. Könnyed elhajlás jelentkezik a kötött holmik felé, ami nem baj, de itt is a mértékletesség a cél. Ezzel nem leszünk unalmas kötött kardigános megjelenésűek.

A garbók és a pulóverek, ha méreten pontosak és nem feszülnek, de még nem óriás méretűek, jók lesznek egy lazább casual megjelenésnél és persze a mintázatuk is lényegesen fontos.

Az ingek esetében nagy igazság az, hogy ezt a kort elérve jobb, ha többet takar, mint mutat. Jó kondiban lévő ötvenes pasik imádják a köldökig ( p@csig ) kigombolt mellkas szőrmét villantani. Pedig jobb lenne ezt elrejteni a kíváncsi tekintetek elől. Maradva a témánál, nem kell itt sem ellazulni, és megint visszatérni a rövid ujjú ingekhez; ez ebben a korban sem stílusos, sőt!

Az újabb vonzó trend a v vagy hajó kivágású póló és zakó; itt szintén egy nagy igazság, hogy egy jól karbantartott ötvenes férfinek sem ez a legjobb döntése. Inkább ne, mint de.


Nincs az a nyakkendő, amit felvenne.


A nyakkendőhöz kötődő viszony - érted KÖTŐDŐ hahaha - az öltöny esetében, egyre neuralgikusabbá válik ezt a kort elérve; mert vagy megvállunk tőle, és mintegy laza fiatalos trendi pasi hatását keltve, nem vesszük fel még akkor sem, ha az kötelező (nem szeretem ezt a szót, de!) lenne. Illetve egyre sérelmesebbek leszünk, abba az egyetlenegy szörnyű darabba, ami meg lett kötve egy életre, és a szekrényben tartottan kényelemből tudjuk a nyakunkba akasztani indulás előtt.

Javaslatom főleg, ha olyan helyen dolgozunk, ahol ezt még meg is követelik tőlünk, legyünk bátrak és vegyünk többet és szebbeket, hiszen lehet ez az időszak lesz az utolsó, amikor ezt a kiegészítőt még napi szinten hordhatjuk.


A végletek lábbelije.


Cipők és lábbelik esetén sem mindegy már, hogy mit veszünk fel, sosem volt az, de most talán még szemet szúróbb.

Hajlamosak vagyunk a kor előrehaladtával is, mint általában, hogy elhanyagoljuk ezt a területet, hiszen a kényelem mindent visz elve alapján, nekünk már mindegy, csak ne szorítson és olcsó legyen.



Ebben a kényelem kérdése, még értető is, de nem mondana ellent az olcsóság sem a kívánalmaknak, az viszont már igen, ha ez a formátlan, és igénytelen területre visz bennünket. Nem megoldás minden helyzetre az sportcipő, és aza a bizonyos „fater cipő” sem.

Lehetünk kényelmesen elegánsak, ha mondjuk egy "belebújós" loafert vagy mokaszint választunk, vagy a sportcipő helyébe, egy igényesebb vitorlás cipőre emlékezteztető csuka lép az életünkbe. Hidegebb napokon pedig a boka csizma, más néven a chelsea boots lesz a lábunkon.


Joviális, de mégsem a "nyafater".


Külön téma lehet, hogy stílusunk és a ruházkodás mellet, hogy a megjelenés egyéb területére is kiterjesszük az igényességet, haj, körmök, arcszőrzet, egyéb prémek megjelenése ott, ahol eddig nem volt, de a bőrápolás sem lenne elhanyagolható ezt a nemes férfikort elérve.

Ez viszont már egy hosszabb regényt is megérne, de ma erre futotta csak. A lényeg, hogy nem minden annyira trendi, mint az olaszok botrányhőse, a blog vezető képén látható Gianluca Vacchi, aki korát meghazudtolva tetováltatja tele magát.

Ezzel nem azt mondtam, hogy hajts fejet az idő múlásának, és legyél koravén, de nem baj, ha nem követed azt a vonalat sem, ahol a kapuzárási betegségtől szenvedő pasik viccei születnek, és "aranyásók" áldozatává válnak. (Apu vedd meg!)

Barátsággal;

Tibor


2 748 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése
Post: Blog2 Post
bottom of page