Te is lehetsz véleményvezér?!

2018.08.10

  • "Mi volt nagyapád?
  • Influencer.

( 2060, Magyarország, facebook bejegyzés.) 

 Tudom ez nem divat, és stílus, de köze van hozzá, illetve amikor felülkerekedik bennem a marketinges és nézem bután a trendeket és sírva írok. Ezért kerül ide ma, azaz 2018. 08. 10. ez a bejegyzés.

Ő volt a nagyapám!

 Naponta dobja fel a közösségi oldal, hogy ez, vagy az nagy és még nagyobb divatmagazin, vagy ügynökség hirdet meg "blogger, és/vagy influencer versenyét", illetve már influencer konferenciát is. Nem is lenne ezzel baj, mer ettől fejlődik az iparág, és talán még tanul is belőle a sok kezdő, vagy éppen már befutott, de helyét nem találó véleményvezér jelölt. Ott nyüzsög a téma mellet, a már megszokott márkák reklám-szakemberei, és persze a hazai erre szakosodott ügynökségek is. A cél az lenne, hogy az eddig nem kellőképpen kiaknázott lehetősége, most aztán jól ki legyen aknázva, és a megfelelő személyek megtalálják a maguk csatornáját, hogy blog, vagy instagram - facebook jelenlétük termőre forduljon, avagy dőljön a lé. A guba teremjen, és gazdagodjon a pénztárca, nem utolsó sorban, a márka érték is növekedjen. 

 Azért van hiba a rendszerben, mert ez nem Amerika, ahol az "álmok" még  egy ilyen elnököt is ki tudtak termelni maguknak, mint a mostani. Itt kérem ez a rögvalóság, a gyepű és ugar. Itt nem az a lényeg, hogy mennyire voltál te kreatív és újító, hanem mekkora volt az átlagos elérésed, az egyedi látogatód, és mennyien ismernek rád, ha végig mész egy felkapott bevásárlóközponton. Mert, ha látszol és ismert vagy, te lehetsz a tizenöt perc hírnév (Andy Warhol) büszke tulajdonosa. Nagyjából elég is hozzá, ha takonyként nyúló "biszbaszt" mutatsz be a YouTube csatornádon, vagy a legunalmasabb üdítő márka (lónyál) hűsítő erejét dobod be kevésbé formabontó ügyességgel. 

Neked is van már "slájm" csatornád?
Neked is van már "slájm" csatornád?

 A második nagy probléma a "magyari" véleményvezérkedéssel, hogy nagy valószínűséggel nem tudsz majd szembe szállni, azokkal a "sztárokkal", akik már bejáratott felületeken kaptak egykor lehetőséget, (tv, rádió) és ott váltak előbb ismerté, mint mielőtt arra adták volna fejüket, hogy egy közösségi média felületen kezdjenek el véleményt osztani, de kurva bátran és nagyon erős tartalmakkal. " Miért vettem a Pasa Parkban lakást?" Így "kaszál" a Tibi, és lett a showból YouTube kalandor Mónika is. Van egy másik részleg, akinek férje, barátja vagy exe révén lett milliós követő táborral rendelkező "képesség megosztó" felülete. Milliárdos unatkozó feleségek, és milliárdos barátnőkkel rendelkező, unatkozó férjek, vagy milliókat "sikító" csibészek. 

  Azért ne legyen ennyire negatív a kép, egy - két valódi önmarketinget és tehetséget építő személyiség is felmerül a net mocsarából. Ott van Dancsó Péter, aki egészen frenetikus, de még nekem is, (pedig nem én vagyok a célcsoport) röhögési rohamokat tud okozni. Eredeti és pofátlan. Vagy a Troll Focisok, akik miatt még a magyar focit is képes vagyok néha megnézni. Szirmai Gergő posztapokaliptikus YouTube filmszakértő és gamer. Nem hagyhatom ki a sorból Tibi Atyát sem, aki nem csak a szeszpromóciója és druszaság miatt lett kedvenc, hanem mert, ha brand építést kellene tanítani, hát biztos őt tenném első helyre. Tudom, hogy most lesznek, azok, akik hiányolják a tech bloggereket, és azok közül is Magyarósi Csabát, vagy a facebook idézetek harmatos lelkű poétáját, Oravecz Nórát, vagy a valóban élményszerű gasztro kalandorokat. Igazuk van, ezeken a helyeken is termett üde kivétel. Elnézést ha sok más tehetséget, most kihagytam volna a felsorolásból.  

Trollok és focisták. / Trollfoci engedélyével

  Lassan a végre érve a mai bejegyzésnek, oda akartam kilyukadni, hogy az a sok blog és influencer verseny és konferencia, pont majdnem ezeket a valódi "véleményvezéreket" hagyja ki alapból, hogy mit lehetne tanulni vagy ellesni tőlük. Mitől lehetsz majd te is abban a témában a vezető, amiben úgy érzed tényleg te tudod a tutit. 

 Helyette kapható lesz azok tanácsa, nem kevés pénzért, akik a felsorolásom első részét képezték. Vagyis, a nullától egy kis plusszal többet adó tehetséggel, de nagy hátszéllel rendelkező celebek. Miért éri meg Berki Krisztiántól stílus tippeket kapni? Miért lesz az jó, hogy megtudjuk Kasza Tibitől, hogy lett új 2000 colos full UHD tévéje secc-pec alatt a Média Marktól? Miért lenen az a legjobb ruha, amit Dukai Regina vett le épp magáról? 

  Legfőképp azt nem fogja szerencsétlen kezdő blogger, influencer megtudni, hogy mikortól lesz az ő "személyes brand-je" olyan "erős", mint a felsorolt személyeké. Azért nem, mert erre azok a celebek, akik napi szinten szereplenek a klasszikus média felületén nem tudnának más választ adni mint, hogy légy jelenen a médiában. Ezt viszont Marcsika, "Karakószarkafaraalsóról", hogy tudja majd megvalósítani? Megsúgom; sehogy. A márkák hazai felelőseit, legtöbb esetben, és legyen kivételek azon személyek, akiket, mint pozitív példa hoztam fel, nem érdeklik mások mint a "celebkedésből" lett véleményvezérek. 

Nem marad más, mint kapálni!

 Idestova ötödik éve vezetem a férfidivattal és hozzá kapcsolódó egyéb kiegészítőkkel foglalkozó oldalam. Erős kivétellel a támogató cégek, és márkák többsége nem hazai döntés alapján bíztak meg egy - egy márkájuk promótálásával. A hazai "influencer ügynökségek" vagy marketingesek legtöbbje, azt sem értette a legelső beszélgetések alkalmával, amikor bemutattam a "termékem", miért lenne jó ez neki, és márkájuknak. Illetve azt kérdezték, hogy melyik tévével működöm együtt?

Baldessarini sem hazai polcról ... Fotó:Galló Krisztina
Baldessarini sem hazai polcról ... Fotó:Galló Krisztina

  És láss csodát, mára ők fogják elmesélni azon kezdők számára, akik elmennek és drága árat fizetnek majd, hogy meghallgassák, miért jók az influencerek. Vicc ez, az csak szomorú! Én maradok a jól bevált külhoni, de átlátható üzleti modellel dolgozó ügynökségeknél, és a közvetlen cégmarketingnél. Javaslom, ha te is hasonló fába vágod fejszéd, ne dőlj be a kecsegtető ígéreteknek. Lehet ezzel végleg elvágom magam az itthoni vonaltól, de nem baj, mert nagyon nem is volt mitől! Bár már néha engem is megismernek az üzletekben ...

Barátsággal: Tibor