Restség.

2018.05.11

Vannak amire nem vagyunk "restek".

  A főbűnök egyike, még az is tudja, aki esetleg nem a "Hetedik" című klasszikus kult filmet, hanem a még egyedibb alapművet forgatja; Biblia néven. A pontosabb meghatározása, a "lustaság", avagy a jóra való restség. Na mielőtt totál befalcolnál attól, hogy megfertőzött a tízparancsolattal való orvosi gyógyításba vetett hit, ne ijed meg, csupán arról jutott eszembe ez az idézet, hogy idestova kettő éve írtam még az origo.hu oldalán arról, hogy miért topis a magyar férfi. Itt a link, ha esetleg korai zsengém érdekel. 

  Abban az írásomban, úgy gondoltam, hogy leértünk a szakadék aljára és nem tudunk vakond mód tovább ásni, és lesz felemelkedés, vagy mint egykor mondták a szocializmusban, elérve a kommunizmust, minden fasza lesz elvtársak. Aztán nem lett az. Ki kell jelentenem, hogy két év elteltével itt sem lett jobb a helyzet. Ülve egy irodaház aljában kialakított, és a főváros szívében elhelyezkedő kávézóban, az ablakon bambán bámulva ki, úgy döntöttem mintegy szórakozásként, és a várakozás unalma elűzése érdekében, előveszem esztétikus bugyi kék fedeles naplóm, és strigulázom azon férfiak számát, akik és itt nem sértés az európai értelemben vett esztétikum szerinti megfelelés, mint jelző, mennyien mennek el az utcán előttem. A feladat annyira nehéznek nyilvánult, hogy inkább arra vetemedtem, hogy azt írom fel magamnak, hogy mi a főbb jellemzője az dolgos honi férfiak öltözködésének. Inkább ne tettem volna. 

Lefőtt a kávé!

  Alapjegyek, amik egy hétköznap - jelzem ismét irodák és a lüktető város központja munkaidőben - dolgukra igyekvő férfi társaink outfitjét jellemzi.

A, Egykor, használtan vett, új hatású fehér alapra nyomtatott márkajelzéssel ellátott póló, kissé gyűrötten mert van vasaló, csak valahol elveszett a konnektor amibe be lehetett volna dugni, farmerrel és válltáskával. Cipő; edző és vagy egykor szebb napokat megélt bőrhatású fűzős csoda kalucsni, szigorúan fekete vagy szürke zoknival. Színesítve, megbolondítva akár frottír is lehet a lábon, de az már egyfajta stílus játék.

B, Galléros póló, szigorúan kereszt csíkos, mely a pocakra leereszkedve takarja annak alakját és méretét, de nem érkezik bele, a hozzá sem színben, sem fazonjában nem passzoló túrázási kellék darab, több zsebes rövid naciba bele. Lejjebb a lábon, nyitott szandál cipő, ami nem szandál, de nem is cipő és persze a már örök trender, fekete zokni.

C, A fenti (a, b,) szett kiegészülve azzal, hogy meleg lévén már nem kell zokni sem, elegendő a szandál a kikandikáló lábujjakkal, és vagy matematikai logikai módszer szerint, a jól bevált flip-flop papucs. Csittenő - csattanó hangot adva minden lépésnek, és egyfajta émelyítő érzést viselőjének, hogy a szabadság édes íze így ad számára örömérzetet, kielégülést.

D, Az "öltönyös", aki azért érezte, hogy súlya lehet a napnak és fontos megbeszélése van. Megnyugvást nem nyújt nekem, hogy talán itt meglesz az egyensúly végre, mert az öltöny vastag műszálas anyagú téliesített korom fekete, hogy a fülledt városi melegét ellen pontozza, az ing természetesen egy rövid ujjú fehérbe hajó színkombináció. Mindez a nyakkendővel megbolondítva, mely színe és formája abszolút nem harmonizál semmivel, és persze, extra nagy windsor csomóval, hogy aztán az egész a köldök felett érjen véget, szélesen elterpeszkedve a mellkason.

Esztétikum.

   Tudom, unalmas és már, alig kapjuk fel a fejünket ezekre a dolgokra, mert nem lehet megváltoztatni a megváltozhatatlant. Ellenben belenyugodni nem tudok, mert az egész nem más, mint a fő bűnök egyike, a restség, amit még a kemény filmben is, az istent jásztó őrült gyilkos keményen büntet, és most ne beszéljünk a "kevélységről", mert itt a lustaság erősebb munkás. Mint minden ilyen írásomban, itt is kijelenthető, hogy nem a pénz nem léte, miatt vettek ezek az urak magukra azt a sok mindent, amit leírtam. Inkább dolgozott bennük az a jóleső érzés, ami a restséget jellemzi; reggeli tunyaság, tompult figyelem, a minden mindegy állapot. Tegnap is jó voltam így, jó leszek mára is. Közben azért ne feledkezünk meg a közösség építő erejéről sem, hogy egységbe tömörülve jobb szarul kinézni minthogy, kinézzenek, ha jobban öltözködnék. Vagy arról sem, hogy mára már totális elfogadás mellett, nem baj, ha flip-flop papucsban megyek az irodába, mert erre sem mond senki semmit, hiszen elfogadók vagyunk másokkal szemben is. A baj az, hogy lassan, de biztosan haladunk abba az irányba, hogy tényleg minden mindegy lehet, és a mindent szabad, ami nem ciki. Csak a "ciki" definícióját toljuk szélesebbre, mint a szandál színét, ami akár neon zöld is lehet, ha épp úgy látjuk jónak, mert az annyira szexi. 

Erőt vesz az elkeseredés.

  Dohoghatok, és puffoghatok én, de minek, mert amit írok, és látleletként bemutatok annak a szűk körnek mond valamit, akik a blogomon, és közösségi felületemen keresztül követnek, a többiek mert "restek" nem izgatják magukat ezzel; sem. Minek is tennék, a lustaság fél egészség, és mivel nincs a környékükön egyetlenegy pszichopata sem, mint, John Doe, aki aztán jól lesújtson rájuk. Marha sok munkája lenne, csupán abból a két unalmas órából kiindulva, amit a kávézóban töltöttem, az ablakon kibámulva. Azért, hogy ne legyen ennyire borús és elkeserítő az írás vége, legyen mindenki nyugodt, én tovább dolgozom azon, hogy ébresztőt fújjunk közösen együtt mert, ha csak egy embert megnyertünk a magunk oldalának, egyel többen vagyunk, és az is nagy dolog. 

Az új remény!

Ne légy rest, és oszd meg ezt!

Barátsággal :Tibor