Partiarcok, parti harcok.

2018.06.22

Nem valódi kép!

  Tudják azok, akik elég közelről ismernek, hogy nem vagyok egy nagy közösségi életet élő ember. Az oka is baromi egyszerű, volt valamikor egy másik "életem", amiben nagyon annak kellett lenni. Illetve volt, egy kedves ismerősöm, aki egyszer azt mondta, miután látta, hogy ezzel a "stílus-izével" kezdtem foglalkozni, hogy; "Tudod csak az "létezik", aki ott van ezeken, és észreveszik!" Ekkor ment el végleg a kedvem!

 Én nem létezem, ha ezt a narratívát követjük, vagyis egy virtuális személyiség vagyok. Azt is hozzá kell tennem van az is, hogy nem nagyon hívnak meg, lehet pont azért, mert ismernek. Ott van arra sokkal több olyan "személyiség", akik láttatva mutatják magukról, hogy őket kell követni, mert a trendet bizony ők viszik. Sajnálom őket! Celeb vagyok, ments meg innen!  

Nyakkendő elhagyós mulatozás.

  Én ezt az egész "divat dolgot" úgy tekintem, sokkal fontosabb az, hogy az "átlagos férfiak" legyenek tisztában azokkal az alap stílus fogalmakkal, amivel aztán az életük során, lazábban, de közben mégis egyedibben élhetik mindennapjaikat. Ehhez pedig úgy érzem lehetek (nem nagyképűen) példa, akár azzal is, hogy nem állok a "partiarcok" seregébe. 

"Lövök, rúgok és a pénzemet szórom,

a többi színészt gyakran megpofozom.
Nyelem a whiskyket,

aprítom a miszliket." ( K.F.T együttes : Siker, nők, pénz ) 

   Többet ér egy reális kép, mint számtalan irreális elvárást támasztó "celebkatyvasz". Ellenben ez nem jelenti, hogy megúszod, azt, hogy néha te is "partiman" legyél. Így van, akkor nézzük mi az, amivel nem leszel sem az est "bohóca", de mégsem tűnsz el a bukszusban azzal, hogy unalmas a szetted, vagy épp tőled kér valaki egy pohár bort, mert a személyzet részének néztek. 

Erősebb színekkel dolgozva a medence mellett.

1, Koktél, és "Sky" bár. 

  A helyzet az, hogy nem minden estben fogják közölni veled mi az öltözködési elvárás, mert úgy gondolják te ezt csípőből vágod. Ekkor neked kell a kreativitásod szürke állományát megmozgatni, és magadra ölteni azt az outfitet, amiben a legjobb formád hozhatod. Csak lazán, nem kell a feszkó, itt elegendő egy lazább fehér chino, vagy vászon nadrág, hozzá egy jó loafer, vagy sneakers. Nagyon meleg este, ha nem akarsz zakót az inged felé, el is hagyhatod. Lényeg, hogy az ing, mint megszoktuk már, hosszú ujjú legyen.   Szabad a vásár, hogy mintás, ami manapság reneszánszát éli, vagy sima egyszínű. Itt a nyakkendő eldobható, és helyette lazán két felső gomb kigombolt lehet. Amennyiben mégis a zakó szükségszerűsége behatol az agyad eldugott zugába, gondolva arra,- hogy lesz egy kedves hölgy, akivel "úrként" viselkedve, ha azt az időjárás úgy hozza a vállára terítheted, - nem baj. A zakó anyaga legyen len vagy könnyű pamut, bélés nélküli. Az egész combó úgy jó, ha érződik rajta az, hogy nem sokat tököltél vele, de mégis, amikor rád pillantanak, egy képzeletbeli csettintés hangozzon el, mert látták nem feledted el, hogy stílusod van.  

Együtt, és mégsem külön.

2, Feszes, puccparádés. 

Esélyed van rá, mert a "tűz" közelében tartod te is amid van, rád nyithat a puccparádés esti party, mert tudják ott a helyed "közbeszerzésileg". Oda nem elegendő már a szalonna sütéses és bográcsos style. A kockás flaneling és a zsebes naci, csak az igazán "nagy arcok" kiváltsága lehet. Ők már ezt is megtehetik. Te legyél szerény, és vegyél fel mondjuk szmokingnak is mondható porcelán fehér koktél szettet. Nem néznek ki! Viszont, ha mégis szerényebben tolod az Aperol spritzet, a szarvasgombás terin mellé, ahol "félkezes" Bollingert pezsgő koktél jár, nem baj ha nem zsakett lesz a te egyenruhád. Oké vicceltem! A nadrág legyen szövet, hozzá a cipő loafer, vagy fűzős. Az inged egyszínű, komolyabban véve akár mandzsettás, hozzá nem csak akkor kötelező a nyakkendő, ha előírás, de helyettesíthető egy szép selyem dísz-zsebkendővel. Klub zakó, fényes gombokkal, dupla soros kivitelben a legelegánsabb, de lehet sima szabású is, színében inkább világos, vagy ha nagyon elegáns akarsz lenni sötét, ellenpontozva a nadrágod színét. Így már bátran hasíthatsz az igazi Top 100 közé. Tenderre magyar! 

Csokornyakkendőd sem árthat.

3, Semmi más csak tükörgömbök és villódzó fények. 

Sokat nem tépném a szám erről a parti filingről, mert itt mindet szabad, ami, nem tilos. Egy dolgot jegyeznék meg, nem baj, ha ide sem izomtrikóban és vagy felhajtott gallérú piképólóban, esti sötétben is a homlokodba tolt napszemcsiben nyomulsz be. Tudjuk nagy a kísértés, de azok az idők már elmúltak, vagyis nagyon remélem. Farmer, hozzá a sneakers , felül és itt elfogadom a rövid ujjú inget, de nem a magyarosított lebegő ujjú megoldást, ha "érzed" mire gondolok. Nem néznek hülyének, ha van zakód is, csak ne keltsen túlzott eleganciát, a cél a lezserség és a könnyed elegancia. 

A vége valahol, mégis ez lesz ...

  Nem leszel zavarban, ha csak a felét megfogadod annak, amit javasolt egy antiszociális stílus ítész, aki messze kerüli a tömeges eseményeket, vagy ha mégis ott van, a bukszus mellett megtalálod.

Barátsággal: Tibor