Hová tűnt a stílus?!

2020.11.21
Hová tűnt a stílus?
Hová tűnt a stílus?

   Nincs már kedvem olvasni blogokat, sem közösségi média bejegyzéseket, nagyon nincs kedvem új filmeket sem nézni, de lassan a kortárs irodalom is lekerül a kedvelt kategóriából. Miért? Nagyon egyszerű ez, valahol elveszett a stílus és az elegancia. Elhagytuk és ahol elhagytuk ott is maradt.

   Sokszor keverjük a szezont a fazonnal, a stílust a jólöltözöttséggel, és a humort a trágársággal. Ebben a nagy kavarodásban pedig a rohanó és egyre digitalizált világ, nehogy segített, inkább rontott az állapotokon. Úgy érezzük minél több információhoz jutunk, annál okosabban és műveltebbek lehetnénk, pedig szó sincs róla. Sőt! A számos információ és tudást biztosító forrás szabad felhasználásához, szükség lenne egy alapvető és el nem hanyagolható alapműveltségre is. És hiába hibáztatjuk az iskolákat, a tanárokat nem ők a bűnösök, hogy ez elveszett. Az igény veszett el, és helyébe lépett az igénytelenség. Az igénytelenség, ami átáztat mindent és büdös mosogatólé szagával beborít.

  Ebből az igénytelenségből adódik, hogy az alapvető figyelem is eltűnt. Nézek egy filmet, az ezredfordulót idéző képekkel, a férfiak és nők még ha nem is volt a jelen a teljes emancipáció, és hol vagyunk a meetootól, mégis figyeltek egymásra. A férfitársasághoz csatlakozó hölgy belép, és az urak felálnak a székekről, hogy köszöntsék őt. Kihúzzák neki a széket, ha le akar ülni és természetes, hogy az ajtónál előre engedik. A beszéd modora még a düh és indulat esetén is megmarad a kulturált társalgás szintjén. (Mese ... ) 

Tudjuk, a mögöttes tartalom csalhat!
Tudjuk, a mögöttes tartalom csalhat!

  Ja, hol van ez ma már, és ha lenne is azt mondanák, avítt. A modern ember erre már nem ér rá, túl modoros, mondják. Eltűnő szokásaink, leradírozzák a múltat is. Ha meg már nincs múlt, marad a jelen. A jelen embere. Aki nem tisztel semmit és senkit. Önagának él, és ebben az önzésében nincs helye senkinek.

  Nézzük csak a mai korszellemet, ahol az elfogadás és érzékenyítés a legfontosabb üzenet, de ebben a fene nagy elfogadásban a tömegközlekedésben a fiatalok elfelejtik az idősebbeknek a helyet átadni, a nagy érzékenyítés közben a legapróbb dologokból szinte ölre menő viták lesznek, ahol nem enged senki a másiknak. A blogok, cikkek alatt megjelenő hozzászólások az egymás iránti tisztelet nyomát sem tartalmazzák, és fennköltség az alpáriság lett. Úgy gondolom, hogy a gyerek ki lett öntve a fürdővízzel együtt, és most pucéran ott visít a padlón, de nem jön senki, hogy egy törülközővel betakarva felvegye.

  Tudom eltartott kisujjal fogott csésze már túlzás, de a marokra fogott plasztik bögre pedig kínos. A beszéd és a nyelv nem csak a nálam fiatalabbaknál vált argóvá, mert a "boomer korosztály" is kőbaltával vési mondatait. A verbális kommunikáció az egymás sárba döngöléséről szól, és úgy érzzük, hogy akkor nyertünk, ha a másik már nem tud válaszolni. (Lehet már nem is akar.) A csend marad és az elzárkózás. 

Érezd a kor szellemét.
Érezd a kor szellemét.

  Mindez, hogy jön egy férfidivattal foglalkozó oldalra? Megsúgom, mert a ruházatunkkal is ugyanezt az igénytelenséget üzenjük, tisztelet a kivételnek, ami meg erősíti a szabályt. Az, amit az utcán látunk, tükre a lelkünknek is. Nem, nem a szegénység az, ami miatt slampos a magyar férfi többsége, és nem a pénz teszi jólöltözötté az agyban "egybiteseket" sem. Mindkettőre a hiányos tudás a jellemző és az ebből adódó szürkülés, vagy épp magamutogatás. Ha lenne többlet tartalom és mögöttes érték, igény is lenne arra, hogy jobban öltözöttek legyünk. A stílus nem azáltal lesz, hogy megvesszük magunknak. A stílus jellemből ered, és a jellem az, ami manapság olyan hiánycikk, mint a cilinder. Kölcsönzőben lehetne hozzájutni, de az is csak kölcsönben van ...

Google is látja ...
Google is látja ...

   Utolsó mondatok talán, de a legfontosabbak számomra. Ne a közszereplőink minőségében keressük azt, hogy a társadalom ilyenné vált. Nem csak ők a hibásak, persze a felelősségük óriási. Keressük inkább a szűk környezetünkben, és rohadt nehéz ezt olvasni, de keressük a családban, mert a "minta" onnan jön. Talán az életünk során alakul, de velünk van. Stabil és rendezett, okos, művelt, "stílusos" hátország hiányzik, és egyre messzebb kerül, hogy ismét legyen ilyen a család. 

   Mi lenne a megoldás? Őszintén szólva nem tudom, de az biztos, hogy nem életvezetési "megmondó emberek" sablon szlogenjei segítenek. Keresni kellene a klasszikus értékeket, és rávenni magunkat arra, hogy minden élethelyzetben legyünk igényesek. Egy szöveg jut eszembe csupán;

"Ha a családok ezt a három dolgot tudják mondani, akkor nem lesz gond: kérem, köszönöm, bocsánat." (Ferenc Pápa)

Barátsággal;

Tibor