Hasogassunk szőrszálakat!

2018.05.03

Rólad is szó lesz! Figyelj csak.

  A tavasz és a nyár meg a meleg idő, nem csak a zokni és cipő kontra szandál, papucs kérdését veti elénk, de azt is, hogy mi rejtőzik a cipőben, a ruha alatt. Mert nekivetkőzünk bátran, mit sem adva arra, hogyan lehetnénk, legyünk önkritikusak, hogy mit szólnak hozzá azok, akik ezt a látványt "pacekba" kapják, mondjuk egy adriai tengerparton. Ma megint egy teljesen őszintén sértő írással rukkolok elő, de csak azért, hogy a netán ebből az okból felém áramló elemi düh, javíthat a romló helyzeten. Viszont, mint minden esetben kéretik a megbántódás, és hiperaktív tevékenység kerülése mert bántó azért nem leszek! 

  Ismeri majdnem mindenki Sir Austin Powers szuper ügynököt, akinek az ereje a "monyójában" van, na meg a csábítás minden nőt lehengerlő, fogazatában, testében és a testét fedő szőrzetben rejlik. Ő, megengedheti magának ezt a "luxust", de csakis ő, velünk ellentétben.

  Kezdjük a felül és haladjunk lefelé, de most úgy szőrmentén. (Ha, ha, ha.) A teremtés koronája, ha még van akkor örül neki, és legtöbb estben ennyivel meg is elégszik, mármint a hajával. Nő az magától, néha áll is úgy, ahogy azt a Jóisten megteremtette. Amennyiben, ha meg már zavarja a kilátásban, vagy épp jő a nyári verő, unalmas divatnak hódolva uzsgyi neki, levágatja, de legalább úgy, hogy egy nyárra kitartson, és ne is kelljen nagyon törődni vele legalább őszig. Vagyis dívik a nyári tar kopaszság, ami az idő haladtával kényelmes mód igazodik a hűvösebb időhöz, és nő magától. 

Ma is látunk Bill Murray-ket az utcán.

  A másik eset, hogy sajnos már elmenőfélben van az egykor dús bozont. Itt jön be a következő megoldás, hogy azt a bizonyos kopasz ózonlyukat, próbáljuk elfedni úgy, hogy a többi megmaradt hajat, ide oda terelgetve, fedőt képzünk rá. Vagy a megoldás itt is az, és talán a legjobb, hogy jön a nullás gép, ahogy régen nevezték, és "tar-kopaszra" igazítja ki azt, ami csak néhol volt hiányos. Azzal vigasztalva magunkat, hogy a kopsz fej, egyfajta szexuális többletet jelent.  Ne feledjük az ész a fontos, nem a haj! 

Haj baj? Nem!

  A haj fontos része a megjelenésünknek, itt szúrjuk el legelőször, mert úgy gondoljuk, ha nem törődünk vele, ellen pontozhatjuk a ruházatunkkal. Pedig ez nem a hölgyek unalmas mániája, hogy a fodrászuk a második élettársuk, hanem nekünk is kell(ene) egy ilyen "élettárs". Nem letudni, és kényszenek érezni még akkor sem, ha kevés, vagy épp több van belőle. A haj ápoltsága és rendszeres szakmai kezelése (nem nagy tudomány; fodrász ) sokat lendíthet "outfitünkön". Járj fodrászhoz, borbélyhoz vagy, ahogy neked kedves nevezni őt. Ha jársz hozzá, és nem csak havonta egyszer, ne adj isten fél évente, hidd el nem csak neki lesz jó, mert keres rajtad. 

Borostától a bozontig.

  Haladva sorban, de még a fejünknél tartva, másik szőrrel borított terület az arcon a szakáll, vagy borosta. Ki így, ki úgy, döntse el, de egyet ne tegyen, hogy sehogy sem. A borosta divat, de nem a másnaposságot árasztó épp, nem kapartam le, mert azt sem tudtam, hol vagyok reggel. A borosta pontos belövésé, legalább annyi odafigyelést igényel, mint az a szakállcsoda amelyek manapság, nem csak a hipszetereknél lett divatos. Bár itt is lenne egy szabály, mármint a szakállat illetően, hogy sajnos nem mindenki tud, legalább akkora bozontot ereszteni, mint egykor Marx vagy Engels. Az itt - ott pamacsokban előtörő, de bozontra vágyódó megoldások, néha nagyon kiábrándítók lehetnek. Ha meg van, és nagyon van, annak megint van egyfajta szabálya, hogy kordában kell tartani, és ápolni kell. Erre szakosodott borbélyüzletek szaporodása, lehetőséget ad, hogy kezelve legyen a terület.   Én most kerülném azt, hogy mely fejformákhoz, milyen haj és szakáll illik, mert erre ott a szakember és segít, ha kell, én csak egyet kérek, tartsd szem előtt, amit a tükörben látsz, használj hozzá mára egész jó eszközöket. 

A tükör nem csal soha.

 A fogak és a száj higiéniája a számomra szinte ugyanolyan fontos, mint a tiszta alsónemű kérdése. Kávé, cigaretta, szivar, italok és sárguló szuvasodó fogak. Majd a fogorvos látogatása, akkor, ha már csak egy új "protkó" kell a poharadba magad mellé estére. Na ezt kell kerülni!

  Arcbőr kezeléséről is beszélni kell, ha nem fedi el a szőrzet. Ha elfedi, még-inkább. Kozmetikus és otthoni ápolás, kéz a kézben adja meg a külsőd elengedhetetlen pozitív hozadékát. 

  Fejet "kivégeztük", de nem lettünk fejetlenek. Haladjunk lejjebb, ott jönnek az izgalmas dolgok megint. Ahogy az arcbőrünk a testünk felülete is kéri a törődést, és leginkább, akkor amikor még teszteljük is, hogy kinek, hogy jön be, mert nekivetkőzünk és kitesszük a placcra, a strandokon. Tudjuk és látjuk is a csodálatosabbnál, csodálatosabb Közép-Európa legszebb felsőtesteit. Nem csak alkat, de ápoltság szempontjából is.

  Gyakorta a test felületén képződött "extra ruha" avagy "bunda" nevezzük nevén szőrzet okozhat kifejezett érdeklődést, főleg, ha abból túl sok és dúsan terjedő lett. Sajnos ez az idő múlásával, de már egész korai szakaszban, a haj vonalát követve egyfajta sörényt képez a háton is. Ízlés kérdése, de mára erre a problémára is van megoldás, hogy ne egy jeti hasonmásként napoztassuk magunkat. Bár, mint  Sir Powers is, van, aki kifejezetten ezzel a plusszal hódít.   Mára egyfajta unisex divat a csupaszság, de ez is tud ellenérzéseket kelteni. Leginkább ezt formát a testépítés hívei kedvelik, kiemelve a domborulatokat, amelyekre évek során dolgoztak. Én itt is azt vallom, hogy találjuk meg az arany középutat. A végpontok a körmökkel záródnak, és sajnos itt is egyfajta gondatlanság látható. Nem árt, és nem csak a nyári időszakban a lábápolás. 

Sir -telen.

  Majdnem végeztem a "szőrszönséggel", viszont plusz területet említsünk meg, ami ugyan nem sokak számára válik láthatóvá, mert szemérmesen elrejtjük az alsók alá. Mondjuk ki bátran a szemérmem szőrzet kérdése is "szőrmentén", de ide kéri magát. Mielőtt belepirulna a telefon, és a számítógép kijelző, csupán egyetlen mondattal intézném el az inkriminált területet. Itt a lényeg szerintem azon van, hogy akinek esetleg megmutatjuk, felkínáljuk milyen formában kedveli ezt, a teljesen csupasztól az ősbozontig bezárólag. Tudom, az egyedfejlődés mutat egyfajta ellen irányt. Szebbik nem esetében a lekerült "bunda", a kétezredik év után a férfiak arcára került fel. Ilyen ez az altesti divathóbort. 

Egyed fejlődés.

  Zárva a sort, a lényeget nem feledve, az ápolt megjelenés nem megy máshogy, mint a napi akár többszöri zuhanyzás és tisztálkodás mellett, a diszkrét, nem "orrba vágó" illatok használata. 

Mostani kedvencem. Cool Force Sport .

 Épp testben épp, hogy élek, de élek! Remélem a ruházati problematikák mellett, ezt a részt is,  a teljesség igénye nélkül, nem sértve senkit, és semmit, de kibeszéltem. Ha többre lennél ennél ebben a témakörben kíváncsi, sajnos ezt nem nálam kell keresned, én "szőrmentén" ennyire jutottam.

Barátsággal: Tibor