Búcsú.

2018.03.05

   Mély fájdalommal tudatom, hogy 2018-03-05-én végső búcsút vettem a sokak által kedvelt és szeretett, általam bemutatott és gyakran látott öltönyeimtől, farmerjeimtől, chino nadrágjaimtól és ingeimtől. A temetésről később gondoskodom, és arra senkit nem hívok meg. Az ok nem csak az, hogy a gardróbom nem bírta már a terhelést, hanem a tükör előtt felmért szomorú és elkeserítő látvány annyira lehangolt, hogy említett ruhadarabokat egy bőrönd mélyére kellett rejtenem.

Fél - idő? Lejárt!

  Mindenkivel megesik, hogy egykor szerelembe esve meglátta és megszerezte magának a kedvest, majd az alakot váltott, és hűtlen lett hozzánk. Jelen esetben: kiment a divatból, és még bő is lett. A legrémisztőbb látványt sajnos egy, már a molynak is kedves YSL öltöny nyújtotta, mert amikor magamra húztam, Stephen King is megnyalta volna mind a tíz ujját, hogy miért nem én lettem a főszereplője a moziba került "AZ" filmjének. A nadrág, mint egy harmonika lógott, rogyasztva, a zakó még a kétezres évek divatja szerint szabott - most figyeljetek - négygombos megoldással és enyhe válltöméssel takart be. Tudják a molyok, hogy mi a jó, mert hasonló sorsra jutott egy szebb időket megélt olasz Reda anyagból készült mélykék öltöny is. (Tudták régen, hogy ne feledd a naftalint, vagy legalább a levendulát a gardróbból.)

Színesben is, felesleges lehet.

   A búcsú nem csak szomorú, de lehet emlékezetes is, mert egy igazi selejtezés emlékek ezreit hozhatja fel. Ebben az öltönyben temettük el a "drága nagynénit", akit annyian szerettek "gyengéd" és "szerető" természetéért. Vagy: ez a farmer még jó volt rám, amikor megláttalak! Itt van az az ing, amit annyira szerettem vasalni, hogy már akkor azon gondolkodtam, vajon mikor ég el a vasaló alatt. A zakó, amiben az első komoly üzletem létrejött, és rájöttem, ez a munka nekem való. Sok-sok apró dolog, ami csak akkor villan be, amikor leveszed a vállfáról és rakod el, hogy majd valaki, akinek még jó lehet, boldogan hordhassa tovább. Persze itt kivétel, amelyeket a "házi átok" megrágott, mert az megy a kukás zsákba.

Ő begyűjtötte!

   A selejtezés az a munka, amit az ember legnehezebben tesz meg, mert a ruha érzelmi kapocs is, nem csak a hölgyeknél, de az uraknál még inkább. (Egy agyonmosott póló, vagy egy kitaposott sarkú edzőcipő mekkora űrt hagy maga után a férfi lelkében, holott hányszor akarta azt a kedvese laza egyszerűséggel a szemétre dobni.) Fontos, hogy ezt a munkát csakis egyedül, magányosan és saját elszántsággal végezzük el, mert kényszer hatása alatt - nyomás terhe - végzett szelektálás komoly pszichés problémákat okozhat.     Letörtség, és hosszú depressziós folyamat veheti kezdetét. Ha mindezt magányosan, a darabok gondos összehajtásával együtt végezzük, a probléma nem lesz akkora. Mindezt annak tudatában, hogy majd idővel - talán már holnap - egy-egy új darabbal pótolhatjuk, és máris a lyuk, ami a gardróbban keletkezett, nem egy sötét emlék foltja lesz, hanem a megújulás reménye. Javasolt ebben az esetben a terápiás jellegű, tavaszi - nyári - őszi - téli leárazások kihasználása, és vásárlás! Ki nem felejtve a kuponnapokat is. (Ha ha-ha.) 

Ne légy fejetlen, csak okosan.

 A megunt, elfeledett ruhadarabok sorsa pedig a legjobban akkor lesz megoldott, ha az valóban a szemét, a garázs vagy egyéb tároló helyett egy befogadóhelyre kerül, ahol aztán a rászorulók tovább viselhetik azokat. Itt jegyezném meg, hogy a mai napon szabadultam meg a már kínzóan ormótlan és két számmal nagyobb, egykor kényelmesnek hitt télikabátjaimtól is.   Megdöbbenve, hogy volt, amelyik talán háromszor volt rajtam. Most, hogy az idő megengedi, és még nem ötven fok van a lakásban, szerintem ti se késlekedjetek, és dobjatok ki mindet, ami megunt, felesleges vagy ócska. (A költő szavával élve: szabadon!) Higgyétek el, jobb lesz a napotok tőle! Aztán ha lehet, és tehetitek, most érdemes még az új cuccokból bevásárolni, vagy a régi még használható darabokat netán átszabatni, talán megmenthető. 

Barátsággal : Tibor