Bálint-napi kesergő.

2018.02.12

Nem valódi, de kép.

   Minap teljesen véletlen/vétlen végig szenvedtem egy filmet, amit talán az olaszok és a benne szereplő híres, kevésbé híres színészek valóban csakis a pénzért vállaltak el. Remélem, hogy csupán azért. Filmek estében is igaz a mondás, ízlések és pofonok. Itt viszont egy hatalmas orrba vágás ért. Aki netán ezek után is szeretné velem vallani a közösséget szenvedések útján, a film címe: Minden út Rómába vezet. 

Tudta, hogy mire vállalkozik?

   Ez most, hogy jön ide a Bálint napi kesergőbe, arra mindjárt rá is fordulok. A szereplők egyre nehezebben viselhető, kínosabbnál - kínosabb jeleneti közt, egy a magyar szinkront is a mélybe döngölő beszélgetése így hangzott a filmben.

  Helyszín egy szállodai szoba. Az ágyon évődik a két főszereplő. (Mielőtt rosszra gondolnátok, félig vagy teljesen felöltözve, és mintegy kamaszos pajkossággal, folyatják le a diskurzust.) A jelenetben itt a rendező azt kérte a színészektől, hogy nézzenek mélyen egymás szemébe, és szerelemet imitálva a férfi szólaljon meg előbb.

Férfi: "Még mindig olyan jó az alakod, hogy "sunáznám"! "

Nő: (Kacag, bár itt az eredeti szöveg nem ez lehetett, nagy valószínűséggel.) "Jaj ne mondj ilyent!" 

  Ennyi nem több. Majd egy párnacsatában végződik ez a nagyon kellemetlen jelent sor, amit aztán még számos "hasonlóan magas röptű" követ. És itt jött a gondolat, hogy a Tibor Stílus Lapja, Bálint nap alkalmával ne csak a rácsmintákról, a cipő és zokni szoros kapcsolatáról, és nyakkendők színvilágának egyetemes helyzetéről értekezzék. Mert minek lennének, azok a helyén, ha egy mondatban tesszük tönkre az összképet, romboljuk le két kezünk munkáját, a szájunkból elhangzó hasonló szavakkal. Itt utalva a fent idézett "szerelmetes" beszélgetésre.  

Csitt, jobb ha hallgatsz!

  A stílus maga az ember. Hány alkalommal kell ezt leírni, és mondani, hogy aztán akár egy film, vagy a televízióból áradó éjjel - nappal Pumped Gabóba oltott Berki, és tettestársai vágják le a még serkenőben sem lévő stílus virágokat? Itt a szavaknak ereje van, ami aztán tettekben valósul meg.

  A Valentin nap, ami leánykori nevén még Bálint volt, mára a csokigyártók, virágárusok, és lufi eregető kisiparosok, rózsaszín álomvilág kreálmányainak vált áldozatává. Elveszett a szerelem előtti/utáni udvarlással, és majdan együttéléssel járó stílus, mert mivel intézzük el a dolgot, vagy tudjuk el ;"Sunáználak". Se több, se kevesebb. Viszont lesz csoki meg lufi! (De csak az kap csokit, aki kér, tehát tessék kérni!)   

Az insta lány magánya.

   Aztán ha már itt tartunk, az ajtóban nem engedjük előre a gyengébb nem képviselőjét, még akkor sem, ha ő lenne a "sunázásuk" kiszemeltje. Nem adjuk fel rá a kabátját, nem húzzuk ki a széket az asztalnál, ha le szeretne ülni. Állunk bután, ha távozásakor ki kellene kísérni. Ott az ajtó, húzd be magad után. Nem köszönünk neki előre, vagy ha igen mára elfeledjük, még ha korban közel áll hozzánk, hogy nem a szia, cső, helló a megszólítás, hanem az avítt "kézét csókolom". Jobb esetben a "jó napot kívánok". Hol van az már, hogy a bort magunknak töltjük ki először, majd a hölgynek. 

A "teremtés Bálintjai".

  Helyette vesszük a csokivirágot, és lufinyuszit. Nesze, és ennek is örülj! Tudom a régen volt már az, hogy a gyerekszoba mellett a szülők is tettek volna hozzá valamit, hogy ne gaz nőjön, hanem talán egy udvarias, elemi alapokkal és társas együttélés szabályaival tisztában lévő ember emelkedjen ki az átlagból. Neveli azt az iskola, meg a tévé és a mozi. Valami Amerika. Legyen ennyi elég. Lehet ennyi elég? 

  Sorolhatnám még, hogy a Valentin vagy Bálint napon, ne az instant világ celeb lányainak 10000000 szálas rózsakosaras álságai legyenek a mérvadók, hanem azok az apróságok, amitől stílusa lesz a szerelemnek is. Csak remélem, hogy a blog és az oldal követői, nem "sunáznának" csupán!

Nem, nem remélem; tudom!  

Barátsággal : Tibor